Select Your Language

Seguidores

domingo, 10 de abril de 2011

10-04-2011. Következésképpen, szükséges volt beolvasztani ezeket az új kontingenseket taktikai működésünk keretébe

Következésképpen, szükséges volt beolvasztani ezeket az új kontingenseket taktikai működésünk keretébe, mely természetesen jelenti az összes előzőleg felvázolt tervünk kiigazítását. Ez azt jelenti, hogy egy bizonyos késlekedés lesz terveink testet öltésében, azonban ezt a cselekedetek hatékonyságának magasabb foka jutalmazza majd meg gazdagon a Fény mennyei seregeinek részéről.

Üdvözlet az Alfa űrhajóról!

Sok idő telt el a csatornámon, szeretett Kris-Won-on keresztüli legutolsó közlés óta. A sötét erők elleni stratégiai tervünk kidolgozása, és rákövetkező IGAZI megnyilatkozása [manifesztációja] is (nem képzeletbeli, ahogyan néhányan hinnék; én se nem vagyok Kris-Won képzeletének terméke, sem pedig más csatornáé) különleges és folyamatos figyelmem és odaadásom követelte.

Már értesítettelek titeket előző közleményemben, kontingenseink gyarapodtak a külső űrből való további lények legújabb megérkezésével, testvérekkel, mint mi, akik eljöttek, hogy szeretetteljesen felajánlják magukat az összes emberi és nem emberi népesség megsegítésére e zűrzavar alatt, melyen átmennek ezekben a kritikus időkben, amelyben mi mindnyájan kockára teszünk mindent.

Következésképpen, szükséges volt beolvasztani ezeket az új kontingenseket taktikai működésünk keretébe, mely természetesen jelenti az összes előzőleg felvázolt tervünk kiigazítását. Ez azt jelenti, hogy egy bizonyos késlekedés lesz terveink testet öltésében, azonban ezt a cselekedetek hatékonyságának magasabb foka jutalmazza majd meg gazdagon a Fény mennyei seregeinek részéről.

Azok a testvérek [fivérek és nővérek], akik minket megsegíteni érkeztek, örömmel és szívesen tették ezt, és értesítettek minket, hogy hierarchikus elöljáróik nem kényszerítették őket, hogy jöjjenek, hanem boldogan vesznek részt velünk ebben a feladatban, hogy felváltsuk a Föld bolygó okkult és sötét kormányát vezetőknek egy új csoportjával, akiknek céljuk és szándékuk a saját országuk népességének jóléte, és nem önzően a maguk hasznára, ahogyan ez mostanáig sajnos történt.

Segíteni fognak nekünk beiktatni egy új planetáris rendet, összeállítva kormányzásotokra igazságos [fair] törvényekből, és olyan politikai vezetőkből, akik mindannyian ugyanennek a bolygónak, Gaianak az emberiességében születtek. Ti magatok fogjátok vezetni a Föld nemzeteit, azonban vezetőiteket a valódi lelki [spirituális] nemesség fogja megválasztani, azokat, akiknek vannak velük született vezetői készségeik, és semmilyen korrupt cselekedet nem lesz megengedett egyik politikai vezető részéről sem.

Drága barátaim, ez nem csupán történelmi múltatok részét fogja formálni. Tudjuk, hogy megörvendezteti szívét közületek mindazoknak, akik kezdték elveszíteni reményüket abban, hogy szemtanúi lesznek Gaian az új rend beiktatásának, annak a megnyilvánulásának, melynek mi az "Új Föld" nevet adtuk.

Ezzel befejezem ma; nincs sok további közlendő, legalábbis pillanatnyilag.

Csupán arra emlékeztetünk titeket, hogy kitartóak maradunk elkötelezettségünk iránt, hogy mindnyájatokat segítsük a Felemelkedés felé vezető e lépés megadásában, a Teremtés királyaiként bolygótokon. Tehát, reméljük, hogy folytatni fogjátok elkötelezettségeteket, hogy üzeneteinket terjesszétek az összes emberi lény és család között, akikről hiszitek, hogy komolyan fogadják ezt az ismeretet, anélkül, hogy megrémülnének, elidegenednének, vagy gúnyolódnának rajta.

Kérlek, segítsétek saját Felemelkedési folyamatotokat is azáltal, hogy elkezditek képileg megjeleníteni lelki szemetek belső képernyőjén, hogyan akarjátok igazán, hogy az "Új Világ" legyen, az, amiről tudjátok, közeleg, az, ami oly különbözik attól a világtól, amit magatok mögött hagytok, és oly telve van gyönyörű lehetőségekkel mindnyájatok számára, hogy a Galaktikus Szövetség tisztelt tagjaivá váljatok.

Úgy legyen, és így is lesz, a Mindenek Fölött Való Alkotó és Teremtő jóváhagyásával, aki mennyei trónusáról mindent igazgat, a legkisebbig, az összetett és bonyolultan kifinomult fizikai Világegyetem legjelentéktelenebb fogaskerekéig, és azon túl.

Jótékony és hathatós Keze védelmez és irányít ebben a fontos folyamatban minket, és azokat, akik később érkeznek.

Szedjétek össze bátorságotokat, dolgozzatok keményen mindenért, amire vágytok!

Béke és Szeretet

Forrás: Sohin parancsnok

Csatorna: Kris Won 




Angol fordítás: Gloria and Macarena

Magyar nyelvű fordítás: Clarissa http://univerzumitudatossag.blogspot.com/

lunes, 14 de marzo de 2011

Alfa Ürhajóról. Ha nem távolítanánk el maraAlfa .dványaikat, és nem szállítanánk át ezeket Anya Űrhajónkra

Ezek a radioaktív anyagok ezer évig hátramaradnának a bolygó altalajában, ha nem távolítanánk el maradványaikat, és nem szállítanánk át ezeket Anya Űrhajónkra, ahol alkalmazzuk technológiánkat, hogy semlegesítsük és átalakítsuk nem szennyező elemekké, mivel megsemmisíteni őket teljesen lehetetlen, csupán átalakítani lehet, viszont elpusztítani nem, ahogyan azt a Föld tudósai jól tudják.

Üzenet az Alfa űrhajóról!

Sohin vagyok, a Csillag Űrhajó "Alfa Centaurus" parancsnoka, a parancsnokságom alatt van 348 embernyi legénység, beleértve tisztviselőimet, azokat, akik látogatóba jöttek (átmeneti látogatók), és a legénység tagjait, akik szokásos küldetésükként utaznak rendszeres alapon bolygótok felszínére, azért, hogy véghezvigyenek feladatokat, melyek magában foglalják a mintavételt és a szennyeződéstől történő megtisztítását / sugárzásmentesítését [dekontaminálását] óceánotok vízének és más pontoknak a Földön, ott, ahol kormányaitok némelyike elásta - egy jottányi lelkiismeret nélkül - a roppant szennyező radioaktív anyagokat Gaia altalajába.

Gaia szerető Édesanyátok, és el kell fogadnia mindezen tudatlan és erkölcstelen magatartást fajotok néhány vezetőjétől, akik saját tudattalanságukban nem bírálták a szörnyű és égető hatásait Gaian e radioaktív anyagok elhelyezésének az altalajba, néhány országban azon megvesztegethető, korrupt befolyásos személyiségek által irányítva, akik eladják magukat - általában pénzügyi - előnyökért cserében.

Azonban mondjátok meg nekem, mi a célja e gazdasági nyereségnek, vagy politikai pártfogásnak ezen alattomos vezetők számára, akiket önző indítékok hajtanak, ha ez jelenti erdeitek elpusztítását a korlátlan fakitermelés miatt - melyek közül néhány ezeréves - az óceánjaitok és tengereitek szennyezését, vagy a nukleáris fegyverek felrobbanását, melyeket "tesztek" levezetésének kifogása alatt robbantanak fel azért, hogy megóvják a nemzeti biztonságot?

Gazdasági vagy politikai ellenszolgáltatások természeti környezetetek elpusztításának árán? Igazán megéri beszennyezni földeteket és óceánjaitokat némi adományozott előnyért cserébe néhány olyan ország részéről, melyeket lelkiismeretlen vezetők vezetnek?

Nem, azt hiszem, nem, és tudom, hogy közületek senki sem hiszi, hogy megéri szükségtelen kárt okozni a bolygónak, mely menedéket ad számotokra.

Amikor Első Érintkezésünk megtörténik, kiképzünk majd titeket az alternatív energiaforrások használatára, mely mentes bármilyen szennyező anyagtól, melyet gyáraitokban és erőműveitekben állítanak elő például, és ily módon nem kell helyeket felkutatnotok, hogy elássátok ezeket az erősen szennyező hulladék anyagokat az altalajban, vagy a víz alá.

Tisztázni akarom számotokra, hogy ezen vezetők tudattalansága sok munkát ad számunkra, azonban még ezután is, szívünkből végezzük ezt, azért, hogy enyhítsük Gaia szenvedéseit, látván, hogy az ember hogyan szennyezi fizikai testét (Gaianak).

Ezek a radioaktív anyagok ezer évig hátramaradnának a bolygó altalajában, ha nem távolítanánk el maradványaikat, és nem szállítanánk át ezeket Anya Űrhajónkra, ahol alkalmazzuk technológiánkat, hogy semlegesítsük és átalakítsuk nem szennyező elemekké, mivel megsemmisíteni őket teljesen lehetetlen, csupán átalakítani lehet, viszont elpusztítani nem, ahogyan azt a Föld tudósai jól tudják.

Nos, ez az egyik leglényegesebb elvégzendő dolga Csillag Űrhajónknak.

Az elkövetkező években közületek sokaktól fogjuk azt kívánni, hogy dolgozzon akár ennek az űrhajónak, vagy más űrhajóknak a fedélzetén olyan feladatokat ellátva, melyekre jól kiképzünk titeket, ezt tudom.

Ez okból kifolyólag, legénységünk, csakúgy, mint más Anya Űrhajó és egyéb kisebb űrhajó legénysége különböző bolygókról és csillagrendszerekről származó személyekből áll, akik viszont a Galaktikus Szövetség tagjai.

Az egy űrhajóhoz tartozó, fedélzeten lévő személyzet többségében, vagy nagyrészt egyazon bolygóról származik, viszont ez mindig együtt jár egy vegyes, a Galaxis más helyeiről érkező tagságú legénységgel.

Ily módon egy testvériség jön létre az eltérő fajok között, megerősítve közöttünk a köteléket.

Ezenkívül a tényből kifolyólag, hogy minden egyes civilizáció egy területre szakosodik (úgymint az orvostudomány / orvosság, biológiai mezőgazdaság, gondoskodás a környezetről, és a környezet helyreállítása, tudományos közreműködés, stb.) és a tény okán, hogy a képviselők minden meghatározott területről azon a téren dolgozik, melynek mestere, ez általában az űrhajó optimális működése szempontjából előnyös, szavatolva a jó eredményeket és az űrhajó által véghezvitt küldetés sikerét.

Ahogyan mondtam, néhányotoktól megkívánják, hogy velünk dolgozzatok az Alfa Űrhajó fedélzetén, így, nekünk kell majd választani közületek kínos aprólékossággal.

Néhányotok képességeit most elemzik, azért, hogy találkozásunk valóban felajánlhassa számotokra ezt a lehetőséget, abbéli bizalommal, hogy ezek az emberek beleegyeznek abba, hogy legénységünk tagjaivá váljanak.

Előre mondom ezt nektek, azért, hogy közületek mindenki tudja, hogy ez meg fog történni a közeljövőben, és azért, hogy javaslatunk ne lepje meg a kérdéses embereket, akiket kiválasztunk fedélzeti partnereinknek az Alfa Űrhajóra, és számos más űrhajó fedélzetére.

Civilizációtoknak nincs sok hátramaradt ideje, hogy a Galaktikus Szövetség tagjává váljon, és ez a gondolat nagy örömmel tölt el minket.

Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy ezen az úton segíthetünk nektek, bármilyen módon, ahogyan tudunk.

Ezt tesszük, és ez az oka eljövetelünknek.

Béke és Szeretet

Forrás: Sohin parancsnok

Csatorna: Kris Won


Magyar fordítás: Clarissa - Tudatosság

Fordítás English: Gloria and Steve

sábado, 12 de febrero de 2011

Külön üzenet SaLuSa-tól . VÁRUNK CSUPÁN, HOGY NYÍLTABB ÉS KÖZVETLENEBB KAPCSOLATOT KEZDHESSÜNK AZ EMBEREKKEL.

MINDEN A MEGFELELŐ HELYÉN VAN ÉS A TEREMTŐ VÉGSŐ FELSZÓLÍTÁSÁRA VÁRUNK CSUPÁN, HOGY NYÍLTABB ÉS KÖZVETLENEBB KAPCSOLATOT KEZDHESSÜNK AZ EMBEREKKEL.

Külön üzenet SaLuSa-tól (Február 9, hajnali 5 óra 8 perc)

SaLuSa vagyok gyermekem és ez így Van. Már előbb elszerettem volna jönni hozzád, (Fordítói megjegyzés: 

SaLuSa itt SaräAmma – hoz a csatornázóhoz beszél) de magától értetődően bizalmatlanságod ezt nem tette lehetővé, mert azt hitted, hogy lehetetlenség, hogy eljöjjek hozzád és ez okozta kommunikációnk zavarát.

De szeretném ha tudnád, hogy látom munkádat és el vagyunk ragadtatva attól amit csinálsz és el akartam jönni hozzád, hogy egy üzenetet közvetíts az Emberiségnek.

Mielőtt nekikezdünk szeretném elmondani, hogy nem ez lesz az utolsó alkalom, hogy erre kérlek, mert minél több embert akarunk elérni a lehető legtöbb rendelkezésre álló csatornázó médium közvetítésével.

Leleplező időket élünk, kritikus időket és a legnagyobb együttműködésre szólítunk fel minden Fénymunkást a Földön.

Ez az fő oka annak, hogy ma eljöttem hozzád.

Közvetíteni egy külön üzenetet minden nyelven, de legfőképpen Spanyolul, Portugálul és Angolul annak érdekében, hogy a hír terjesztése ne szenvedjen semmi késedelmet csak azért mert nincs elég fordító, vagy mert akik vannak azok annyira el vannak havazva munkával, hogy nem áll módjukban lefordítani ezt az üzenetet. 

Nos, üzenetünk roppant egyszerű.

Elérkezett az idő, itt van a megfelelő idő, hogy elkezdjük…. felsorakoztatni a dolgokat és elkiáltani magunkat: Indulás!

MINDEN A MEGFELELŐ HELYÉN VAN ÉS A TEREMTŐ VÉGSŐ FELSZÓLÍTÁSÁRA VÁRUNK CSUPÁN, HOGY NYÍLTABB ÉS KÖZVETLENEBB KAPCSOLATOT KEZDHESSÜNK AZ EMBEREKKEL.

Ne féljetek tőlünk jelenlétünktől. Már itt vagyunk körülöttetek csak még nem vettétek észre, de most meg fogjuk mutatni magunkat nyíltan a világnak.

Szükségszerű volt, hogy ez így legyen, mert ahogy azt már említettük fontos, hogy ez az információ különböző nyelveken egyszerre jelenjen meg.

Kedveseink, szárazföldi bátyáink és nővéreink, kulcsfontosságú pillanatban vagyunk, fordulóponhoz érkeztünk, ez nem holmi játék és szükszégünk van részetekről a legnagyobb együttműködésre.

Különböző módon lesztek értesítve a legsürgősebb pillanatokban és csupán válaszolnotok kell és azt tenni amibe már beleegyeztetek annak terve szerint ebben a pillanatban.

Azok akik még nincsenek ennek tudatában de már e célért dolgoznak, azonnal aktiválva lesznek a megfelelő pillanatban, amikor az Ébresztő Üzenetre sor kerül.

Ez az oka annak, hogy miért dolgoztatok velünk megállás nélkül az utóbbi napokban.

Semmi sem történik véletlenül, mindennek ami történik oka van, amit csak a kiválasztottak és akiket szivük szólít hall meg, érez és válaszol.

Ezért biztosak lehettek abban, hogy a megfelelő időben mindenre fény derül és tudni fogjátok pontosan, hogy mire is vállalkoztatok.

Minden amit tudnotok kell a megfelelő pillanatban felfedi magát és tudni fogjátok amikor szükség lesz hozzáértésetekre.

Azt is tudni fogjátok, hogy mi az amit tenni jöttetek a Földbolygóra.

Gyermekem, most itt hagylak téged. Most nincs több mondanivalóm csupán hálás vagyok, hogy megengedted, hogy eljöjjek hozzád azon a módon ahogy eljöttem és most már tudod, hogy máskor is meglátogatlak.

Meleg testvéri üdvözletemet küldöm az egész Emberiségnek a Földön.
Viszlát hamarosan.

Csatornázó: SaräAmma, Skype konferencián keresztül a “Somos Luz em Ação” csoport közreműködésével, Február, 2011

Fordítás: Bella (www.galaktikusuzenetek.com)



Traductor: livia bella.

Email: liwei.lavie@gmail.com

domingo, 6 de febrero de 2011

Alfa űrhajóról. Ahogy megteszitek kvantum ugrásotokat egy kifinomultabb dimenzió felé, valami felé, ami már úton van

Már előrebocsátottuk ezt előző üzeneteinkben, és most meglátjátok az igazságot a csatornázók számának exponenciális növekedésében. Ez nem lehetne másképpen, ahogy megteszitek kvantum ugrásotokat egy kifinomultabb dimenzió felé, valami felé, ami már úton van – habár nem drasztikusan, hanem fokozatosan – ahogy egyre több ember fejleszti ki a képességet, hogy felvegye Velünk a kapcsolatot telepatikusan.

Üdvözlet az Alfa űrhajóról!

A parányi mikrorészecskék, melyek benépesítik a mikrokozmoszt, eltörpülnek attól, amik a kozmoszhoz (makrokozmoszhoz) képest a csillagok és bolygók. A régi mondást idézve: „ahogy fenn, úgy lenn”, bár ezt is mondhatnánk: „ami a makrokozmosz szintjén történik, az következik be a mikroszkopikus szinten is, vagy legalábbis valami hasonló.

Hasonló módon, közületek azok, akik eltitkolt [okkult] irodalmat tanulmányoztak, ezt tudni fogják – dolgok, melyek a három dimenziós fizikai síkon történtek, már megtörténtek asztrálsíkon, röviddel azelőtt, mielőtt anyagi formát öltenek [materializálódnak] a fizikai világban. Ezek a jelenségek, melyekkel bírtok időnként, amikor azt hiszitek, hogy megéltetek egy helyzetet, mely épp akkor fordult elő, amelyet ti „déjá vu”-nek hívtok.

Az éjszaka során, mialatt alszotok, asztráltestetek, a többi finomtesttel együtt, elhagyja a fizikai testet, mely katatón, vagy vegetatív állapotban marad, mintha a „halál édes álmában” pihenne – és elmegy különböző helyekre, ahol folytatjátok tanulási folyamatotokat, vagy szolgálatotokat.

Lehet, hogy észrevettétek, hogy az idők során, különösen az elmúlt hónapokban, több ember csatornázza üzeneteinket. Valami, mely egy jelentéktelenebb és nagyon ritka jelenségként kezdődött, növekedett egy pontig, hogy ma, 2011 elején, az emberiség számos médiummal, csatornával, szónokkal, eszközzel rendelkezik, vagy ahogy jobban kedvelitek hívni, emberekkel, akik elhagyják testüket, abbéli szolgálatban, hogy felajánlják magukat közvetítőként, azért, hogy minden információ, amit át akarunk adni, hatékonyan és gyorsan hozzáférhetővé váljon a híreinket olvasók mindegyike számára.

Már előrebocsátottuk ezt előző üzeneteinkben, és most meglátjátok az igazságot a csatornázók számának exponenciális növekedésében. Ez nem lehetne másképpen, ahogy megteszitek kvantum ugrásotokat egy kifinomultabb dimenzió felé, valami felé, ami már úton van – habár nem drasztikusan, hanem fokozatosan – ahogy egyre több ember fejleszti ki a képességet, hogy felvegye Velünk a kapcsolatot telepatikusan.

A telepátia egy minőség, mely kifejlődik, ahogy az emberi lény felel bizonyos vezér mintákra, és alap testei (fizikai, éteri, asztrál / érzelmi, gondolati és kazuális) kifinomultabbakká válnak. E finomodás és a könnyebbé / fényesebbé válás fokozatos folyamata miatt, az ember kifinomultabb testei szintén egy magasabb állapotba történő felemelkedést tapasztalnak meg.

Végül, ha egyszer az emberi lények minden teste felemelkedett (ez a Felemelkedés [vagy Mennybemenetel] folyamata, és nem valami más), akkor az ember egy magasabb dimenzióban lesz található egy kényszer nélküli / spontán és természetes formában.

Ez lesz az eredménye saját fejlődési fáradozásaitoknak; egyáltalán nem fogunk közbelépni. Az érdem a tiétek lesz, és ez igazán gyönyörű, mely megadja az értékét és jelentőségét teljesítményeteknek!

Amit tesztek napközben, mialatt éber állapotban maradtok, együtt azzal, ami éjszaka történik finomtesteitekkel, az, ami előre fogja hajtani lelketeket arról a helyzetről, ahol voltatok többé-kevésbé statikusan évszázadokon, sőt még évezreden át, egy új helyzetbe, ahol nagyon hamarosan élni fogtok. Ne feledjétek, hogy multidimenziós lények vagytok, és nem kizárólag a formák fizikai síkján éltek.

Mindnyájan közületek, akik hasonló élményeket élnek át, ha nem azonosakat, amikor megtettétek a felemelkedés lépését, mely megtörténik a planetáris változás e korában, mindenkinek sikerül elmozdítani Gaia-t, drága Anyátokat az Új Föld dicsőséges állapota felé.

Már elmondtuk előző közleményeinkben, hogy közülünk senki sem ismeri bizonyossággal a dátumot, amikor ez az evolúciós ugrás, melyben a bolygó [új] emberiségeként éltek, mikor lép hatályba. Azonban egy dolgot igenis tudunk, nevezetesen, hogy az átmenet a régi Földtől az Új Emberiségbe sikeresen lesz végrehajtva, és nem történhet másképpen, amikor az Isteni Teremtő megparancsolta, hogy ez lesz a sorsotok.

Imádkozzunk együtt, hogy e dimenziós elmozdulást [változást, váltást] az ember nevében ezt a páratlan lelki [spirituális] teljesítményt nagyon hamarosan megengedjék!

Béke és Szeretet

Forrás: Sohin parancsnok

Csatorna: Kris Won


Transator English: Gloria and Steve

Magyar fordítás: Clarissa - Tudatosság

domingo, 30 de enero de 2011

Alfa űrhajóról. Mindig elképesztett minket, hogy emberiségetek közt az intelligens emberek azt gondolhatták.

Mindig elképesztett minket, hogy emberiségetek közt az intelligens emberek azt gondolhatták, hogy e hatalmas Világegyetem egyetlen lakosai, tekintetbe véve roppant méretét, és bolygótok kicsinységét, dacára a Világegyetemetekben tartózkodó égitestek billióinak. Műholdjaitok csillag képeket küldenek arról, hogy milyen hatalmas csupán a ti helyi Világegyetemetek, és még ezután is, sok ember hiszi azt, hogy az intelligens lények létezése a Kozmosz más helyein "nagyon valószínűtlen". Jobban kedveljük nem észrevételezni a legkiválóbb tudósaitok egyikének komikus megjegyzését, tekintettel arra, hogy a mi létezésünk mit jelentene biztonságotokra.

Üdvözlet az Alfa űrhajóról!

Az Alfa űrhajó teljes legénysége és parancsnokuk, aki épp most hozzátok beszél, csupán egy pár ezer kilométerről a Föld síkjának felszínétől, attól a csodálatos magasztos lénytől, aki Anya Gaia, a jelen pillanat nyugalmi idejében vagyunk, azonban várakozással telve, mert kétségek nélkül tudjuk, hogy az idő nem közeleg, itt VAN.

Nem szükséges többé éveket várni az Isteni Terv kibontakozására és megnyilvánulására [manifesztálására] ebben a világban; a várakozásnak vége. Ily módon, igen, higgadtak vagyunk itt a Csillagközi Űrhajónk fedélzetén, azonban ugyanakkor éberek és jól felkészültek vagyunk a cselekvés pillanatának esetére, mely pontosan ebben a pillanatban érkezik el, amely nem lenne egyáltalán egy furcsa dolog.

Amit ezzel akarunk mondani, hogy mi "fenn", itt, a stratégiai elhelyezésünkről, rejtve az összes technológiai felderítő eszközötöktől, elmondhatjuk nektek, hogy egyikőnk sem ismeri a percet, amikor akcióba fogunk lépni, azonban igenis tudjuk, hogyan tegyük ezt meg, mely lépések követik az elsőt, majd rögtön az azutánikat.

Az a perc, amikor akcióba lépünk jócskán lehet az elkövetkező pár hónapon belül,vagy a következő órában. A beavatkozásunk szabatos és pontos percét csupán a Teremtő Anya / Atya Isten ismeri, az Örök Nő és Férfi Energia csupán Egyként csatlakozva, melyből minden Teremtés ered, felosztva a Világegyetemek sokaságában, sőt még dimenziós síkokban, mely rezeg és tágul folyamatosan a Teremtőjük imádatának és dicsőítésének mintegy örök táncában.

Minden lény, mely megnyilvánult [manifesztálódott] a létezés különböző síkjain, most egyesülnek szeretett Teremtőnk és Jótevőnk örömteli dicsőítésében. Amit a Biblia mond egyik szent iratában, mely az emberiségetekre vonatkozik, hogy "még egy fűszál sem mozdul az Isten tudomása nélkül", az egy nagyon igaz állítás, mert csupán Ő ismeri bizonyossággal, mi történt meg, mi játszódik le Teremtésének bármely részében, és mi fog végbemenni a jövőben, mely bizonytalan mindnyájunk számára.

Hadd mondjak el nektek röviden valamit arról, amiről tudjuk, hogy meg fog történni, összhangban azokkal a tervekkel, melyekkel bírunk az összes külső térből való civilizációval, akik épp itt vannak most, készen cselekedni, amikor az idő elérkezik.

Akár azok, akik a sötétben vannak, akik végzeteteket szőtték - legalább ebben a három dimenziós világban - megpróbálnának egy kétségbeesés által vezérelt utolsó erőkifejtés manővert, akár lemondanának vágyukról, hogy manipuláljanak titeket, és megadnák magukat annak, ami nyilvánvaló (mely végleges megfosztásuk), akár másrészről, Isten határozott, hogy itt az idő a cselekvésre erőteljesen, elmozdítani őket hatalmi székeikből és uralmukból, e három forgatókönyv közül bármelyiknél, Mi közbelépünk, és fel fogunk szabadítani titeket az iga alól, mely megtartott és rabszolgasorba döntött titeket túl régóta, ezredév óta.

Ha egyszer birtokuktól megfosztották őket, és ismét szabadok vagytok, szabadokmegismerni az igazságot arról, akik valójában vagytok, szabadok, hogy átölelhessétek szomszédjaitokat, családotokat, barátaitokat, kollégáitokat, abbéli félelem nélkül, hogy munkát kell keresnetek, anélkül, hogy félnétek a hónap végétől, vagy attól, hogy a bank elviheti házatokat, vagy autótokat; ha egyszer ez a pillanat elérkezik, akkor fel fogjuk fedni magunkat nyíltan nektek, anélkül a szükség nélkül, hogy szórványosan feltűnjünk, gyorsan városaitok felett, anélkül, hogy fontolóra kellene venni cselekedeteink pro és kontra érveit, azért, hogy minden alkalommal nagyobb számú ember megértse, hogy nem ők az egyedüli intelligens lények a Világegyetemben.

Mindig elképesztett minket, hogy emberiségetek közt az intelligens emberek azt gondolhatták, hogy e hatalmas Világegyetem egyetlen lakosai, tekintetbe véve roppant méretét, és bolygótok kicsinységét, dacára a Világegyetemetekben tartózkodó égitestek billióinak. Műholdjaitok csillag képeket küldenek arról, hogy milyen hatalmas csupán a ti helyi Világegyetemetek, és még ezután is, sok ember hiszi azt, hogy az intelligens lények létezése a Kozmosz más helyein "nagyon valószínűtlen". Jobban kedveljük nem észrevételezni a legkiválóbb tudósaitok egyikének komikus megjegyzését, tekintettel arra, hogy a mi létezésünk mit jelentene biztonságotokra.

Az ilyen típusú észrevételeket csupán a félelem idézi elő, az ismeretlentől való félelem, és nem a jól átgondolt és mély elmélkedés eredményei. A jelen kor szépsége, a pillanat, hogy mi mindnyájan itt vagyunk most, létezésünk ténye, és a tényállás, hogy mindig elkísértek titeket, leállítja, hogy egy ismeretlen téma vagyunk, amely az Első Kapcsolatunk megjelenésének [manifesztálásának] pillanata lesz.

Valójában, bizonyos névtelen hatalmi körök által gyakorolt befolyás lerombolását követően lesz az a kor, mely általatok - és általunk! - oly áhított, hiszen a káprázat fátyla, mely rászedett titeket, eltűnik, azért, hogy mi mindnyájan elkezdhessük közös sétánkat az ugráshoz, melyet mindnyájatok meg fog tenni, az ember felebarát világainak lényeivel együtt.

Készen álltok a találkozásunkra, és az azutáni felszabadulásotokra? Akkor ne háborogjatok, mert a változás nagy pillanata lehet - épp most!

Üdvözlet az Alfa űrhajóról, annak legénységének tagjaitól és Sohin parancsnoktól.

Béke és Szeretet

Forrás: Sohin parancsnok

Csatorna: Kris Won


Magyar fordítás: Clarissa - Dimenziók .... avagy a Fény útja

Translator English: Gloria and Steve

domingo, 16 de enero de 2011

Alfa űrhajóról. Valójában, amint egy egyéni lény megérti, hogy nem elkülönült mindentől, és hogy ez olyan, mint egy csepp a csillagközi óceánban

Valójában, amint egy egyéni lény megérti, hogy nem elkülönült mindentől, és hogy ez olyan, mint egy csepp a csillagközi óceánban, mely megformálja Isten Mennyei Testét, abbahagyja a bolygó bonyolult erőinek játszmájának követését, és a Fény Galaktikus Szövetségének részévé válik, bár még mindig egy egyéni szinten van, mielőtt Gaia saját teljességében jogosan halad, hogy az összes lény mellett legyen, aki lakja őt, és részét képezi.

Üdvözlet az Alfa űrhajóról!

Mint egy összetett és bonyolult sakktábla, minden fehér rész (a Fénymunkások) és a fekete rész (a sötét és visszafelé haladó, regresszív erőket képviseltetve) fáradságos csatát vív, melyben mindkét oldal most érintett egy olyan küzdelemben, mely előtte sosem volt látott, mivel ami kockán forog, az nem kevesebb, mint a vezető szerep és pontosan a Föld emberiségének irányítása, az összes élőlénnyel együtt, mely azt lakja: az állat-, növényvilág, a természet és a gépek világa.

Mindkét oldal tudja, mi forog kockán, mely miatt jelenlegi küzdelmük ezekben a napokban oly kegyetlenné és könyörtelenné vált. Ez közületek főleg azoknál fordul elő, akik nem ismerik a legapróbb részt. Ellenben a haladás folyamatában van, és jelenthetjük, hogy kezdetben, amikor elkezdtünk kommunikálni veletek csatornáinkon keresztül, az egyensúly elbillent a sötétség hatalma és irányítása felé; ezután közös műveleteink eredményeképpen (2008 körül) a két erő uralkodó szerepe felemelkedett, hogy hasonlóvá váljon erejében és hatalmában; és most, 2011 kezdetén, nagy örömmel és megelégedettséggel mondhatjuk el: az egyensúly elbillen a Fény és lelkiség [spiritualitás] minden csatlakozott képviselőjének javára!

Képzeljétek el a nagyszerű változást, mely csupán egy pár év alatt következett be! Nos, tekintetbe véve, hogy átaludtátok annak a valóságát, mely kormányaitokkal történt, egy titkos megegyezés során más világokból származó civilizációkkal, és az irodáikban megbúvó pár ember irányításával, akik határoztak a politika részleteiről, a háborúkról, betegségekről és az orvoslásukhoz szükséges gyógyszerekről évszázadokon keresztül - nyilvánvaló, hogy csupán egy pár év alatt mi vált valóra, ami a sötét fennhatóságokat meglepte.

A meglepetés elem eredményezte a döntő szerepet a sikerhez, melyet mi (a Fény képviselői) elértünk, és ami megsemmisíti a hatalom jogarát azoknak a kezében, akik mindig megtámadták szabadságotokat, egyenlőségeteket és testvériségeteket, mindig gyáván cselekedtek sötét menedékükből, és sosem mutatták meg arcukat, mintha lenne (azonban nem volt) minimális lelkiismeretük gaztettek véghezvitelénél az egész emberiség ellen összességében.

Az Örökkévaló Atya eldöntötte, hogy az összes emberi lény feletti irányításuk befejeződött, és sokkal nagyobb befolyást adott számunkra olyan ügyekben, melyek a bolygót érintik. Ez egy fényláncot teremt, távol a vesztes erőtől, mely hosszabb és hathatósabb minden alkalommal, így, ahogy felgyújtunk egy lámpást szívetekben, mely elerőtlenedett az évszázadokon át tartó behódolásotoktól, minden új emberi lény - aki ráébred saját lelkiismeretének valóságára - katalizátorként szolgál a többi emberi lény felébresztéséhez, akikkel kommunikál, kölcsönösen egymásra hat, ily módon megnövelve a cselekvés mezejét, melyet Mi teremtettünk meg a kezdetekkor, és most gyorsan sokszorozódik egy felgyorsult aritmetikában.

Ez történik mindnyájunk, mint az egész együttműködésének és segítségének köszönhetően; és a siker okának nagy része, melyben részünk van a lények kritikus tömegének növekedésének köszönhető, akik ráébrednek az igazságra, hogy mi valójában mind, egyetlen Galaktikus Lény vagyunk, akik a formák megszámlálhatatlan sokaságában öltöttek testet, akik a hatalmas, és szinte végtelen számú bolygót és csillagot benépesíti a Világegyetemben.

Valójában, amint egy egyéni lény megérti, hogy nem elkülönült mindentől, és hogy ez olyan, mint egy csepp a csillagközi óceánban, mely megformálja Isten Mennyei Testét, abbahagyja a bolygó bonyolult erőinek játszmájának követését, és a Fény Galaktikus Szövetségének részévé válik, bár még mindig egy egyéni szinten van, mielőtt Gaia saját teljességében jogosan halad, hogy az összes lény mellett legyen, aki lakja őt, és részét képezi.

Minden emberi lény szívében a Fény növekedésével, és a Fénymunkások növekvő számával, akik segítenek nekünk felemelni az egész bolygót, Mi garantáljuk, hogy sikert érünk el e gyönyörű kék bolygó emberiségének jogos helyzetéhez történő előmozdításában a Világok Intergalaktikus Szövetségén belül.

Folytassátok a fejlődést, testvéreink, és tegyétek ezt anélkül, hogy visszatekintenétek, félelem nélkül, egy tökéletes bizonyossággal, hogy ti lépitek meg az első lépéseket, mely megengedi számotokra belépni az Új Földre, amely a valódi Ígéret Földje, melyről szent könyveitek beszélnek.

Béke és Szeretet

Sohin parancsnok

Csatorna: Kris-Won

Web Site: www.navealfa.com/

Translator: Gloria and Steve

Magyar fordítás: Clarissa - Dimenziók .... avagy a Fény útja