Select Your Language

Seguidores

miércoles, 29 de diciembre de 2010

A Szíriusziak és a Hattyú civilizáció - akik rendszeresen egyetértésben dolgoznak egy közös törekvésben

A Szíriusziak és a Hattyú civilizáció - akik rendszeresen egyetértésben dolgoznak egy közös törekvésben, hogy helyreállítsák a fényt, a békét és a harmóniát minden galaxisban - kik előharcosaik voltak egy cselekedetnek, mely erős csapást fog mérni a titkos kormányra, egy pár hathatós egyénnel, mely bizonytalanná teszi [destabilizálja] őket, és a zavarodottság érzetét idézi elő bennük, hiszen nem képzelték, hogy ilyen gyorsasággal és ilyen képességekkel cselekedünk.

Üdvözlet az Alfa Űrhajóról..!

Igazán hatalmasak a méretek, melyeket a Galaktikus Szövetség alkalmaz a negatív erők belső szerkezetének szétmállasztására, és az irányításnak a Fény erőihez történő visszajuttatására, akik a múltban évezredeken keresztül kormányozták az emberiséget.

Valószínűleg, ez az ismeretanyag, melyet most nyújtok át, egy kicsit úgy hangzik, mint a "Csillagok háborúja", azonban biztosíthatlak titeket, hogy ez az, ami ezekben a napokban történik, és olyan valóságos, mint a gazdasági válság, melyet jelenleg elszenvedtek. Minden bizonnyal a világ gazdasági válsága valóságosabbnak fog tűnni számotokra, hiszen ezt saját bőrötökön szenveditek el, mialatt a javulások, melyekről értesítünk titeket a Felemelkedéssel kapcsolatosan jelenleg, csupán a hiten alapul, melyet esetleg belénk vethettek, a jelenlétünkkel, közös csatánkkal (a miénk, tiétek, egy közös harcvonalat, frontot megformálva) a sötét lelkek ellen, akik leigáztak, szolgaságba döntöttek titeket.

Nos, akkor újból sürgetünk titeket, hallgassatok szívetekre, és vonjátok le a következtetéseteket, összhangban a belülről kiáradó érzelmekkel, a lelki szívetekből az alacsonyabb elmétekbe. Engedjétek meg magatoknak, hogy a belső megérzésetek, intuíciótok vezéreljen, és biztosíthatlak titeket, hogy ez jó szolgálatot fog tenni nektek.

Tudnotok kell, hogy oly nagyon óhajtjuk, ti és mi is az Első Kapcsolat pillanatát, az egyre több javulást, és ez hamarosan testet ölt, igen rövidesen, mert ahogy már mondtam nektek az elején, hatalmas nagy globális lépéseket tettünk, az összes civilizáció, akik egyöntetűen meglátogatnak titeket.

A Szíriusziak és a Hattyú civilizáció - akik rendszeresen egyetértésben dolgoznak egy közös törekvésben, hogy helyreállítsák a fényt, a békét és a harmóniát minden galaxisban - kik előharcosaik voltak egy cselekedetnek, mely erős csapást fog mérni a titkos kormányra, egy pár hathatós egyénnel, mely bizonytalanná teszi [destabilizálja] őket, és a zavarodottság érzetét idézi elő bennük, hiszen nem képzelték, hogy ilyen gyorsasággal és ilyen képességekkel cselekedünk.

Kris-Won, a csatornám, telepatikusan kért engem, hogy határozottabb legyek az esemény természetét illetően; azonban sajnos, nem alkalmas, hogy további részleteket nyújtsak át ebben a vonatkozásban. Elegendő az, amit mondtam számotokra, hogy szívetek boldog legyen, és reményetek élénkebben ragyogjon fáradt elmétekben, ami alig várja, hogy kiszabadítson titeket a sötét elnyomó igából.

Öröm nekünk jó híreket hozni számotokra, és továbbra is sürgetünk titeket, hogy dolgozzatok, ti, fáradhatatlan emberi lények, a Föld bolygó fényének belső kormányának haladéktalan megalakítása érdekében. Dolgozzatok, dolgozzatok, dolgozzatok, azért, hogy a rezgési változások a ti lineáris harmadik dimenziós időtök rövid szakaszán belül megtörténjenek. Az emberiségetek Fény Dolgozói és a mi hatalmas, kozmikus, mennyei, angyali, a földön belüli és asztrális seregek, egyesülve egy közös harcvonalban, mint egy faltörő kos, lerombolják azoknak a falát, akik saját önzésükbe menekültek, és akik megpróbálnak ellenállni a változásnak!

Többé nem lesz tér a fagyott szívűek és kapzsi, pénzsóvár elméjűek számára! Az általunk ígért változás sokkal több lelki és önzetlen emberiséget hoz létre, kik nem lesznek önközéppontúak, akik csupán saját jólétükre összpontosítanak, hanem akik általában a társadalom jobbításában érdekeltek, és akik kiállnak az egész emberiség felemeléséért olyan magaslatokba, melyek ismeretlenek az emberek számára ezen a bolygón.

Amikor összetalálkozásunk valósággá válik, képesek leszünk segíteni nektek jobbítani és fejlődni nagyon kevés év alatt, mely máskülönben évszázadokba, sőt még évezredekbe is telne számotokra elérni, ha nem bírnátok a segítségünket.

Mélységeiben egyikőnk sem ismeri a Tervet, melyet Isten gondolt ki Kozmikus Elméjével; azonban azt igenis tudjuk, hogy sikeres lesz a fizikai síkon anyagi formát öltésében [materializálásában], ahol éltek, és hogy a harcunk a sötétség ellen, mely a sötét erőket a hatalom magasabb övezetében [szférájában] jellemzik így, előbb vagy utóbb siker fogja koronázni.

Biztosak lehettek, hogy Isten, az összes helyzet Teremtője lévén, nem tud kudarcot vallani, és sosem vall kudarcot!

Szeretnénk beoltani titeket optimizmusunkkal, mely az Isteni Tervek boldog fejlődése / kialakulása iránti bizalmunkból született; ezért szeretnénk átadni számotokra ezt az optimizmust, azért, hogy haladjatok előre szilárd hittel és bizalommal. Minden félelmet hagyjatok hátra, és haladjatok, haladjatok egyre jobban, minden nap határozott léptekkel, magasra emelt fővel, büszkén tudva, hogy ezen a bolygón az Új Kor virágzó társ-előharcosai lesztek.

Küldöm számotokra az áldásom, a Legfelsőbb Lény által, rajtam keresztül átnyújtva nektek.

Béke és Szeretet

Sohin Parancsnok.

WebSite : www.navealfa.com/ 

Translator English: Gloria and Steve

Fordítás: Clarissa - Dimenziók .... avagy a Fény útja